Beni Simpsons oldala
Menü
 
A Simpsons Család
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Simpsons Videók
 
Judas Priest

Judas Priest

A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A Judas Priest egy brit heavy metal zenekar, mely nagy hatással volt a műfaj fejlődésére az 1970-es évek végén, 1980-as évek elején.

[szerkesztés] Története

A zenekar 1968-ban alakult Birminghamben, Angliában. Az alapító tagok voltak: K.K. Downing gitáros, és közeli jóbarátja, a basszusgitáros Ian Hill. Fiatal, lelkes és tehetséges kezdő rock-zenekarként első koncertjüket Essingtonban adták 1971-ben. Kettejük mellé csatlakozott még Alan Atkins énekes és John Ellis dobos. A Judas Priest nevet Atkins előző zenekarától "örökölték", eredetileg pedig Atkins egy Bob Dylan dal címéből vette, a The Ballad of Frankie Lee and Judas Priest-ből. Folyamatos koncertezés vette kezdetét, de ekkor már a dobok mögött Alan Moore ült, igaz, nem sokáig: 1971 végén Chris Campbell vette át a helyét.

Az 1972-es év javarészében úton voltak Angliában, majd 1973-ban Atkins és Campbell is elhagyta a zenekart. (Jóval később, 1991-ben Atkins debütáló szóló-albumán megjelent egy Victim Of Changes című szám, melyet még közösen írt az akkor még gyerekcipőben járó Judas Priest tagjaival.) Ezzel azonban nemhogy rosszabbra, de sokkal jobbra fordult a csapat sorsa. Csatlakozott ugyanis hozzájuk az énekes és volt színházi világítás-technikus Rob Halford (született: 1951. augusztus 25-én, Walsallban, Angliában), és a dobos John Hinch – mindkét zenész a Hiroshimából érkezett. További angliai turnézás következett, majd egy ötödik tag lépett be a zenekar életébe: Glenn Tipton (született: 1948. október 25-én), aki a Flying Hat Band-ben zenélt előtte.

1974-ben először turnéztak külföldön: Németországban és Hollandiában, hazaérkezésük után pedig lemezszerződést írtak alá egy kis angol kiadóval, a Gull-lal. Debütáló bakelitlemezük, a Rocka Rolla 1974 szeptemberében jelent meg. Azonban nem voltak elégedettek a felvételekkel, Hinch ott is hagyta a csapatot, helyére Alan Moore érkezett vissza.

A Judas Priest a Judas Priest Retribution Tour 2005 egyik koncertjén
A Judas Priest a Judas Priest Retribution Tour 2005 egyik koncertjén

A Judas Priest-et az 1975-ös Reading Fesztiválon való fellépésük egy sokkal szélesebb közönség számára tette ismertté. Második lemezük, a Sad Wings Of Destiny, melyet Jeffrey Calvert és Max West producerek segítségével készítettek el, hatalmas fejlődés volt a bemutatkozó albumhoz képest. Azonban a jó kritikák ellenére sem lett kasszasiker, és pénzügyi helyzetük még mindig kilátástalan volt. Ekkor Alan Moore másodszor is – és ezúttal végleg – kilépett a zenekarból.

A megmentő a CBS Records volt, aki nemzetközi lemezszerződést írt velük alá, és a Sin After Sin című album igen jól sikerült, a lemezproducer Roger Glover volt, a Deep Purple basszusgitárosa. A lemez munkálatainál a dobok mögött már Simon Phillips ült. De ő sem maradt sokáig tag, mert első amerikai turnéjukon már Les Binks volt a dobos, akivel az első közös albumuk, a Stained Class mérföldkőnek számít a zenekar pályafutásában.

A következő, Killing Machine című nagylemezen található első slágerlistás kislemezük, a Take On The World. Az 1979-es japán turnén vették fel az Unleashed In The East koncertalbumot, és még ugyanebben az évben ismét doboscsere történt: Binks helyére Dave Holland érkezett a Trapeze-ből. Népszerűségük akkor nőtt meg jelentősen, amikor a Kiss-szel és a AC/DC-vel turnéztak együtt. A British Steel című album az angol nagylemezlista 3. helyén indult, és olyan nagy slágereket tartalmazott, mint a Breaking The Law, vagy a Living After Midnight. Felléptek az 1980-as doningtoni Monsters Of Rock fesztiválon, majd elkészítették a Point Of Entry korongot, rajta a nagy slágerrel, a Hot Rockin-nal. Újabb angol és amerikai turnék következtek, valamint a Screaming For Vengeance album felvételei, és ez a zenekar történetének talán legsikeresebb időszaka volt, olyannyira, hogy az album platina lett az Egyesült Államokban.

1984-ben a Defenders Of The Faith következett a sorban, majd a kicsit kommerszebb Turbo. '88-as Ram It Down című albumuk visszatérést jelentett a tiszta heavy metal stílushoz, ugyanakkor ezzel egyidőben a banda népszerűsége csökkenni látszott, Dave Holland helyét pedig a Virginia államból származó Scott Travis vette át, aki előtte a Racer X-ben zenélt. Ugyan már nem övezte általános elismerés a Judas Priest-et, ám továbbra is a legmarkánsabb heavy metal fellépők közé sorolták őket. 1990-ben rögzítették a Painkiller című új hangzású, már túlzottan vad albumot. A British Steel óta a második legmarkásabb albumuk lett. Halford hangja tele vadsággal, s a gonosszal.

A Painkiller turnén a társuk a Pantera volt, s ez elég volt ahhoz, hogy Rob kicsit nehezebb Pantera-szerű thrash metalt szeretett volna csinálni a már így is elég vad heavy metal Judas Priestből, persze ez a többieknek nem tetszett, így Rob bejelentette kilépését. Ez idő tájt ő volt a Black Sabbath énekese (1992-ben helyettesítette az akkori Sabbath énekes Ronnie James Dio-t, az Ozzy Osbourne szólókarrierját "lezáró" Costa Mesa-i koncerten előzenekarként fellépő Sabbath-ban), sőt együtt dolgozott a Panterával is, majd saját thrash metal projectjét, a Fight-ot vezette, majd később a Two-t, majd végül Halford néven dolgozott, és adott ki lemezeket.

A többiek hosszas gondolkozás után abban maradtak, hogy Halford is pótolható és nem is tévedtek olyan sokat. 1997-ben a Judas Priest ismét stúdióba vonult, hogy rögzítse Jugulator című albumát, és hogy bemutassa a banda vadonatúj énekesét, Tim "Ripper" Owens-t. Nagy érdeklődésnek köszönhetően 2001-ben rögzítették az új stúdióalbumot, Demolition címmel.

Rob bejelentette, hogy szeretne újra a régi barátokkal zenélni, így Rippernek mennie kellett, aki a Jon Schaffer vezette Iced Earth amerikai power-heavy bandában talát helyet, és egy remek albumot készítettek The Glorious Burden címmel 2004-ben. Ripper belépésével távoznia kellett az Iced Earth korábbi meghatározó énekesének, Matthew Barlownak.

2003-ben Rob Halford visszatérésével újraegyesült a klasszikus felállású Judas Priest. A következő lemez felvételeit egy világ körüli turné előzte meg, melynek egyik állomása Budapest volt (a SummerRocks fesztivál keretében a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán). A Painkiller album után 15 évvel jelent meg a várva-várt visszatérő album Angel Of Retribution címmel, melyet ismét turné követett. A Judas Priest jelenleg következő albumát készíti, mely a próféciáiról híres Nostradamus életét dolgozza fel.

[szerkesztés] Diszkográfia

Rob Halford éra

  • Rocka Rolla – 1974
  • Sad Wings Of Destiny – 1976
  • Sin After Sin – 1977
  • Stained Class – 1978
  • Killing Machine – 1979 (az USA-ban Hell Bent For Leather címen jelent meg)
  • Unleashed In The East – 1979 (koncertalbum)
  • British Steel – 1980
  • Point Of Entry – 1981
  • Screaming For Vengeance – 1982
  • Defenders Of The Faith – 1984
  • Turbo – 1986
  • Priest...Live! – 1987 (koncertalbum)
  • Ram It Down – 1988
  • Painkiller – 1990
  • Metal Works '73-'93 – 1993 (válogatás)

Tim "Ripper" Owens éra

  • Jugulator – 1997
  • Meltdown – 1998 (koncertalbum)
  • Demolition – 2001
  • Live In London – 2003 (koncertalbum)

Rob Halford második éra

  • Metalogy – 2004 (válogatás boxset)
  • Angel Of Retribution – 2005


[szerkesztés] Külső hivatkozás

 
Szavazás
s
Milyen az oldal?

a legjobb a világon
naon zsír
király
éppen hogy jó
elmegy
roszz
nagyon rosz
csinálj újat
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
.
Indulás: 2004-06-13
 
Rock Sarok
 
Letöltések
Letöltések
Ne Legyen kötelező a letöltésekhez regisztrálni?(50 szavazat szükséges)

Igen
Nem Soha
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 

Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!